Most még nem az új résszel várlak titeket, hanem egy verssel. Amit én írtam tegnap éjjel, olyan 10 perc alatt. Eléggé magam alatt vagyok most, de legyen csak annyi erről, hogy egy srác miatt, akinek elmondtam mit is érzek iránta....
Az új részről pedig annyit, hogy már elkezdtem írni, de valahogy nincs energiám írni... Meg valahogy kedvem sincs :/ Sajnálom, de próbálom magamat rávenni. Hát akkor íme a vers ( címe az nincs XD ).
Csalfa reményeket keltesz bennem
Melyek olykor előjönnek, aztán eltűnnek.
Mikor előjönnek, mintha én lennék a legboldogabb,
De, ha eltűnnek a szívem, mintha ezer darabkára hullana.
Ekkor érzem azt, hogy minden elveszett,
Minden mosoly, ölelés, nevetés.
Nem tudom mit tehetnék még,
Hogy végre észre vegyél,
Hogy engem is úgy ölelj, mint mást,
Hogy ne csak barátként tekints rám,
hogy úgy szeress, mint még senkit,
Hogy én álljak melletted mindig.
Tudod, már rég megismertelek téged,
De csak most tudatosult bennem mit érzek.
Amikor meglátlak a szívem hevesen kezd verni,
Ha csak szóba kerülsz arcomat elönti a pír.
Minden nap azt várom, hogy mikor szólítasz meg,
És ha ez megtörténik, minden egyes percét piszkosul élvezem.
És mikor bevallottam, hogy mit érzek,
Te önmagadtól akartál megvédeni engem.
Csak abba nem gondoltál bele, hogy ezzel,
Még nagyobb fájdalmat okoztál, mint akartál.
Szeretsz?
Nem szeretsz?
Már nem tudom,
De abba biztos vagyok, soha téged el nem felejtelek.
